Máig népszerű a genever

Remek ital a genever
Remek ital a genever

A gin szerte a világon egy közkedvelt ital, aminek a népszerűsége nem véletlenül a kesernyés, igen különleges íznek köszönhető. Ennek az italnak a másik neve a genever és bizony egyes országokban így ismerik ezt a jellegzetes nedűt. A világon rengeteg típusú genever létezik, azonban a szakértők alapvetően 2 fő típust különböztetnek meg.

Az egyik fajta a desztillált változat, amelyik hagyományos módon kerül elkészítésre. Ez azt jelenti, hogy az alkoholba borókabogyót és egyéb fűszereket helyeznek, majd áztatni hagyják, ezt követően pedig újra végbemegy a lepárlás. Gyakran az is előfordul egyes gyártóknál, hogy tiszta szeszt, igen kevés cukrot és egyedi íz-anyagokat is hozzáadnak a meglévő alkoholhoz.

A másik ismert típus a kevert genever, amelyiknek az előállításakor valamilyen semleges szeszt aromákkal ízesítenek, esetenként sajátos kivonatokkal. Legyen szó azonban akármelyik fajtáról, az köztudott és ezt szabály is előírja, hogy például a genever alkoholtartalma nemcsak az Európai Unió országaiban, hanem más államokban is legalább 37,5% kell legyen.