Függönyök változatos színekben

Függönyök

Az már senki előtt nem titok, hogy a színek tudat alatt milyen erős hatással vannak ránk, ezért, amikor a házunk berendezéséről vagy a már meglévő dizájn felújításáról van szó, érdemes egy kicsit belemélyedni azok jelentésébe.

A függönyök kiválasztásánál különösen igaz ez, hiszen a szóban forgó berendezési elem minden esetben hangsúlyos helyen van a lakásban. Általánosságban elmondható, hogy a fényáteresztő darabok világosabb, lágyabb árnyalatúak, míg a blackout vagy dimout függönyök színei valamivel sötétebbek.

A fényt megszűrő típusok esetében azért is beszélhetünk sötétebb árnyalatokról, mivel a fő feladatuk a kinti fény kizárása, ami tulajdonképpen a redőnyhöz hasonló funkcióval ruházza fel azokat. Ezen kívül lágyítják is a belső tereket, a nyílászárót pedig kihangsúlyozzák.

A függönyök egyéb nagyon hasznos tulajdonsága, hogy a téli zimankóban védelmet nyújtanak a hideg ellen, hiszen bent tartják a meleget, míg a nyári kánikulában éppen ellenkezőleg, hűvösen tartják a szobát, ami valljuk be, roppant praktikus.